Sződliget az 1950-es önállóvá válásig Csörögi-major, Sződrákos és Sződliget-telep részekkel, valamint Sződ községgel alkotott egy települést. Ennek következtében községünk történelme szervesen kapcsolódott Sződ és - tágabb értelemben - Vác történelméhez.
Bár nincsenek pontos információink arra vonatkozóan, hogy mikortól éltek ezen a területen emberek, de a Sződliget környéken végzett ásatások 1954-ben, majd 1967-ben arról tanúskodtak, hogy 8-1o ezer évvel ezelőtt az átmeneti kőkorszakban már létezhetett itt emberi élet, élhettek itt kezdetleges emberi közösségek. A szakirodalomban Sződliget néven szereplő mezolit lelőhely a község váci határában található.
A tatárjárás idejéből származó dokumentumok arról számolnak be, hogy Ugrin kalocsai érsek - királyi tilalom ellenére - csapatával kirontott a pesti várból, de a tatárok a sződi mocsárba csalták. Alig menekült meg egy-két ember a magyar seregből. Károly Róbert király Sződöt és vidékét a Széchy családnak adományozta 1317-ben. Sződ község neve (melyet egy adománylevél szerint Zeudként emlegetnek) az 1332-33. évi pápai tizedjegyzékben is megtalálható.
1559-ben viszont a terület már a török hódoltság része lett. 1581-ben Váccal együtt a terület a budai szandzsák 6. kerületéhez tartozott. Székhelye Vác, s a török közigazgatásnak megfelelően kádi bíráskodott a magyarok felett is. A folyamatos török háborúskodás következtében erősen csökkent a terület lakottsága. Míg 1559-ben 47 adóköteles ház szerepelt a budai fejadó-lajstromban, addig 1590-ben 4 ház, és 1633-ban is csak 8 ház szerepelt. 1690-ben már csak lakott helyként jelölik.
Az újbóli lassú növekedés csak a 18. század elejére mutatkozott: 1715-ben 14, 1720-ban pedig már 19 ház szerepelt a nyilvántartásokban. A Rákóczi szabadságharcot követően, 1711 után új földesurak jelentek meg a területen. Grassalkovich Antal ekkor vásárolta meg Sződöt és még 10 községet, valamint nagyon sok környékbeli pusztát: köznemesi hivatalnokból a megye legnagyobb birtokú arisztokratájává vált.
A Grassalkovich-család kihalása után tulajdonosváltások sorozata következett: előbb a Vicayés Hhauer család pörösködött Sződ község birtoklásáért, majd Sira György vette meg a területet, aki hamarosan továbbadta a Belga Banknak. A bank Nemeskéri Kis Miklósnak és Almási Pálnak adta tovább, akik az egész területet több gazdasági egységre osztották, majd újra eladták.
1848 és a szabadságharc emlékezete Sződliget környezetében
Sződliget határában, Vácon a Gombás-patak barokk kőhídja mellett zajlott le 1849. április 10-én a dicsőséges tavaszi hadjárat egyik legnagyobb csatája. Damjanich vörössipkásai kiverték a városból a szívósan védekező császári csapatokat (vezérük, Götz tábornok is halálos sebet kapott), majd a döntő roham során a pataknál Földváry Károly honvéd zászlóaljparancsnok elfoglalta a kőhidat. Földváry alól két lovat lőttek ki, ruháját és a kezében tartott hadilobogót pedig 25 golyó fúrta át. Helyi hagyomány szerint az ütközet hevében a váci gyerekek összegyűjtötték az osztrákok által kilőtt ágyúgolyókat a magyar tüzérek számára, akik ezeket ismét felhasználták.
A sződligeti vízimalom
Feljegyezték, hogy a Sződrákosi-patak partján már a középkorban is állt malom. 1458-ban a kékesi pálosok vásárolták meg, igaz már romos állapotban. 1559-ben a gödi összeírásban szereplő romot a Gülbaba kolostornak adták el. A XVIII. század elején ugyanitt a Grassalkovich-uradalom részeként építették újjá. A malom épülete az 1970-80-as évekig nagyjából eredeti formájában állt. Később a különböző tulajdonosváltozások miatt átépítették, berendezéseit leszerelték, a patakfolyást megszüntették.
A második váci csata már a szabadságharc és a környék történetének kevésbé fényes lapjaira tartozik. 1849. július 14-15-én a Pest felé áttörni igyekvő, az osztrákok megsegítésére érkező orosz sereg csapott össze a Komárom felől visszavonuló magyar csapatokkal. A város előtt, majd az utcákon folyó véres harcok során Görgey csapatai igyekeztek feltartóztatni az ellenséget, ami időlegesen sikerült is, majd a város feladásával a magyar sereg Balassagyarmat irányába vonult vissza. A magyarok oldalán beavatkozó lakosság megbüntetésére a magára maradt városban szabad rablást engedélyezett Paskievics herceg, orosz főparancsnok.
Az 1867-es kiegyezéssel Magyarország szuverenitása egy részét visszakapta. Ez tette lehetővé, hogy az 1848-49-ben elesett honvédek emlékét szabadon ápolhassák. Vác polgárai elsőként fogtak gyűjtésbe, hogy méltó emlékművet állítsanak a hősöknek. Az oszlopot a sződligeti határban, a Hétkápolnánál állították fel, ahol a visszavonuló osztrákok egy ágyúja elakadt: Vác és vonzáskörzete 4000 Ft-t gyűjtött össze az emlékmű költségeire. Mivel ez volt a legelső 48-as emlékmű hazánkban, avatása fényes külsőségű országos ünneppé vált 1868. július 19-én. A magyar gőzhajós társaság Budapest nevű különhajóján érkeztek a fővárosi vendégek, az országos központi honvédbizottság Klapka György tábornok vezetése alatt jelent meg, képviseltette magát a pesti és a legtöbb vidéki honvédegyesület. Gróf Andrássy Gyula miniszterelnök és honvédelmi miniszter, valamint báró Weinkheim Béla belügyminiszter egy-egy miniszteri tanácsossal képviseltette magát. A menet, melyben a vármegye és város tisztviselői, a káptalan tagjai és a kispapok is testületileg vettek részt, 10 órakor zeneszó mellett indult a Hétkápolna felé. Itt Kovách Pál kanonok mondott szentmisét, ezután a több ezres közönség az emlékműhöz vonult, majd a pesti nemzeti dalárda elénekelte a Szózatot, végül pedig Degré Alajos mondott megemlékező beszédet.
Az 1867-es kiegyezést követő időszakban - az 1883-as sződi nagyközségi térkép szerint - a Rákos pataktól északra Csörög-puszta, délről Sződ-Rákos-puszta elnevezéssel Dr. Floch Henrik birtokolta a mai Sződligetet. 1910-ben örököse, dr. lovag Floch- Reichersberg Alfréd parcellázás alá bocsátotta a Sződ vasúti megállónál fekvő és a sződrákosi malomtól északra, a Váci határig terjedő birtokát. (Ez a rész lett Sződliget-telep, községünk mai belterülete.) Itt épültek meg az első házak 1910-12 között. A lovag Floch-Reyhersberg család birtokán működött a téglagyár. Alapítási évét nem ismerjük, de az 1885-ös országos kiállításon már kitüntetést kapott az üzem. A termelést 1915-ben állították le, 1924-ben épületét is lebontották, helyén szeszgyárat alapítottak, ahol a termelés 1925-ben indult meg. A gyár 1961-ig termelt, az üzem helyét pedig a Váci Meteor Gépjavító Vállalat foglalta el
Sződliget első építészeti tervét az 1900-as évek elején készítették, amely a mai Dunai fasor, Vasúti fasor, Határ út, régi 2-es út által határolt területet foglalta magába. A pontos utca kijelölések mellett a dombtetőn megépítendő templomot is feltüntették. A tervek szerint épültek fel ezen a területen az első házak a XX. század első évtizedének elején. 1913-ban a Dunai fasoron megnyílt a Kovacsics József tulajdonában álló szatócsbolt, megalapozva a község ellátását. Bár az első világháború a gyéren lakott települést kevéssé érintette, de lassította a fejlődés lehetséges ütemét. 1915-ben az itt élők megalakították a Sződligeti Települők Egyesületét.
A Tanácsköztársaság időszakában már 150 család lakik a Dunai fasor, Határ út közötti területen. A kommunista diktatúra időszakában egy nyolctagú direktórium működött a telepen. (Tagjai voltak: Jankin kőműves, Tóth Szilveszter, Dimitrov József, Kecskés József, Egri István, Baumann József, Brezovszky János és Hauer József.) Fegyveres őrséget szerveztek, de működésük alatt nem történt konfliktus a telep területén.
A Tanácsköztársaság bukása után, a megtorlási időszakban bár 8 hónapig vizsgálati fogságban voltak a direktórium tagjai, bírói eljárásra nem került sor, szabadlábra helyezték őket.
A Horthy-korszakban indult meg a telep gyors ütemű fejlődése. Az 1920-as évek elején előbb Adamecz János hentes és mészáros boltja nyílt meg, majd kinyitott két vendéglő is. Az egyik a régi iskola épületének egy részében, a másik a sződrákosi malommal szemben, az országút mellett. (Utóbbit 1945 után lebontották.) Az első pék, Schmittmayer Ernő szintén az 1920-as években nyitotta meg üzletét. Az évek során egyre több üzlet, szolgáltatás indult be a telepen: 1936-ra már 8 fűszerbolt, 3 hentes és mészáros, 4 péküzlet és kemence, 5 vendéglő és kocsma, valamint 2 kifőzéses konyha állt az itt lakók rendelkezésére. Ahogy egyre-másra épültek a lakóházak, a lélekszám növekedésével szinte egy időben megindult a telepen az általános iskolai oktatás is. (Korábban, a századforduló idején az itt élő gyermekek Sződ és Felső-Göd területén részesültek elemi szintű oktatásban.)
A sződligeti iskolaügy
1910-ben dr. lovag Floch-Reyhersberg Alfréd Sződrákoson, a Megbékélés-ház mellett, a téglagyári ispánlakást alakította át iskolának, amely mellett tanítói lakás is épült. Itt tanított a telep első tanítónője, Meszlényi Janka. Az osztatlan évfolyamos, egy tanerős iskolában, 1911/12 tanévben 50, az 1916/17-es tanévben 68 tanuló járt az elemi és ismétlő osztályokba. 1919-ig folyt itt a tanítás. Közben 1916-ban a "Sződligeti Települők Egyesülete" egyik fő feladatául az iskolabővítést tűzte ki: a Bocskai utcában berendeztek egy másik tantermet az 1918/19-es tanévben. 1919 februárjában került ide a Kehler tanító házaspár, így lehetőség nyílt arra, hogy a kezdetben külön működő két állami iskolában 3 tanulócsoportban foglalkozzanak a gyerekekkel. Az I-III. osztályok a Bocskai utcai, a IV-VI. osztályosok a duna-parti iskolában kerültek elhelyezésre. Miután 1920-ban a megszüntetett téglagyárból elbocsátott munkások elköltöztek, a sződrákosi iskola elnéptelenedett. Meszlényi Janka tanítónő is a Bocskai utcai iskolába került tanítványaival együtt. Az épület tulajdonosa 1921-ben hazatért az orosz hadifogságából, s a hontalanná vált iskola újra a sződrákosi tanterembe került.
A bizonytalan helyzet feloldására a lebontott téglaégető körkemence anyagából a terület földbirtokosa egy söntést átalakítva iskolát épített a vasútállomás közelében. A hely kiválasztásában fontos szerepet játszott, hogy csörögi, sződrákosi és sződligeti gyermekeknek egyaránt megközelíthető legyen. Ez az épület az úgynevezett "öreg iskola", amely 1923-ban nyílt meg. Eredetileg 3 tanterem és két nevelői lakás volt az épületben, 1929-ben a nevelők száma négyre nőtt, s az egyik lakást tanteremmé alakították át. Az 1924/25-ös évben 109 tanuló, 1928/29-ben 216 tanuló, 1951/52-ben 307 tanuló, 1958/59-ben 416 tanuló, 1961/62-ben 434 tanuló járt az iskolába. E két utóbbi oktatási évnél már az új, ma működő általános iskola is megépítésre került, és bekapcsolódott az oktatásba.
Az 1910-es években még a sződi postán gyűjtötték össze a telepiek leveleit, majd áthozták Sződligetre, Szopkó András kocsma- és fűszerüzletébe (mai dr. Kemény - Somogyi Bacsó-sarok), és onnan kézbesítették. 1924-ben létesült az első posta- és telefonügynökség, amelynek vezetője Kopeczky Pioski volt, aki vasúti vendéglő egyik helyiségében látta el tisztségét. Később a dr. Kemény József utcában működött a posta, egészen 1945-ig. 1946-ban a Majtényi Lászlóné tulajdonában lévő ház volt a település postája egészen a Szabadság téri új posta megépítéséig. Sződliget telep egészségügyi ellátása a központi, sződi településről történt, de 1928-tól dr. Erdélyi István rendszeresen rendelt a településrészen. Az 1931-32-es években telepedett le itt dr. Kemény József orvos. Munkásságát a település iránti szeretet, a betegek iránti tisztelet és a feltétlen segítőkészség irányította. A zsidótörvény értelmében azonban elhurcolták, és bár a hálás községi lakosság 200 aláírásos kérvényt terjesztett be az illetékes elöljáróság felé, nem sikerült az életét megmenteni.
1919. február 2-án Hegedűs János és felesége kis kápolnát építtetett a katolikus hívők részére. Dr. Krenner Dezső vetette fel egy katolikus templom építésének gondolatát, 1926-ban bekövetkezett haláláig az ügy lelkes támogatója volt. Az egyházi közösség munkája nyomán 1932-ben épült fel a templom a mai Szabadság téren, a község legmagasabb pontján. A katolikusok mellett az evangélikus letelepedők 1928-ban szervezték meg egyházközösségüket, és fiókegyházzá alakultak. Ugyanezt tették a református hívek is 1930-ban.
A villamosítás területén rohamléptekkel fejlődött Sződliget telep, sőt, kezdte túlnőni és lehagyni az anyatelepülést. (A villanyvilágítás bevezetése előtt a földbirtokos kastélyában áramfejlesztő segítségével volt már világítás, de a község utcáin csak egyetlen helyen volt fény: a Vörösmarty u. ? Rákóczi u. sarkán egy nyugdíjas hajózási főgépész saját költségén minden este kiakasztott egy lámpát.) A villamosságot a község területére 1932-34 között vezették be, s míg Sződligeten azonnal 200 előfizetője lett, Sződön mindössze négyen igényelték. 1935-ben Mecsó Pál kért és kapott engedélyt mozi üzemeltetésére, a vetítéseket a vasútállomás melletti Kádár vendéglő nagytermében tartották. Kezdetben vasárnap volt csak vetítés, később szombaton is, egészen 1944 novemberéig.
Mindennapi élet a két háború közötti Sződligeten
Katolikus Leány- és Legényegylet működött Sződliget telepen, ahol a fiatalok nagyon jól érezték magukat, sokszor onnan történt a családalapítás is. A Települők Egyesülete sokat foglalkozott a község életével, minden felekezet tartott teadélutánokat, együtt dolgoztak a templomok felépüléséért. A templomtér mellett, a mai gépcsarnok helyén volt szórakozóhely, nagy teremmel. A mostani barkácsbolt sarki épületében vendéglő működött, színpadán a községi színjátszó csoportok léptek fel. Előadták itt a Három a kislányt, a Gül babát, A falu rosszát is! Karácsonykor megajándékozták a szegényeket. Piacnapon a sződiek hozták ide portékáikat, amelyet szigorúan ellenőriztek. A tejellenőr a vasúti sorompónál vizsgálta a tej minőségét, s akinél valami nem volt rendben, vissza kellett fordulnia az áruval. A vasútállomás akkoriban nagyon szép, virágos volt, blokkházból zárták a sorompót. A vonatok óránként jártak, a gyári munkások korábban indultak dolgozni, a tisztviselők később. A mai általános iskola melletti Bagolyvár az Aranybeváltó igazgatójáé volt, és tőle kőhajításnyira élt az Attila utcában Dr. Dede, a Fővárosi Könyvtár egyik vezetője (náluk a nagymama főleg a falu fiataljaival foglalkozott), de a Soltész és Sakrak család is sokat tett a faluért.
A Duna-parton vidám volt az élet: szombat délelőtt érkeztek vasúton a víkendezők, a "menetoszlop" eleje már leért a partra, s a vége még mindig az állomáson volt. Kabinsor, csónakkölcsönző és a vendéglőben cigányzene várta a pihenőket. Mikor vasárnap este ment vissza a tömeg Budapestre, bizony, előfordult, hogy csendőröknek kellett rendezni a sorokat. (Fodor Margit községi tanító visszaemlékezése, 2007.)
A második világháború alatt nem szenvedett tetemes károkat a település. "A Második Ukrán Front csapatainak támadása olyan gyors volt, hogy 24 óra alatt Apc térségéből Rétság vonaláig hatolt előre. Szinte állandóan esett az eső, ami a védelemnek kedvezett, de ez sem tartóztathatta fel az előrehaladást. A Vác területén elhelyezkedett német csapatrészek félve a bekerítéstől, menekülni kezdtek, többségük Sződliget felé vonult vissza. Vác 1944. december 8-án lett a szovjeteké, Sződliget pedig másnap délelőtt.
Szovjet bevonulás
A gyors váci menekülés a Sződliget területén lévő egységekre is kiterjedt. December 8-án este a vasútállomás mellett még felállították a légvédelmi gépágyút, a talpfákat, szaggató géppel felszabdalták, felrobbantották a két vasúti híd feletti síneket, a köves úton 10-15 páncélkocsi és Tigris állt, de a szovjet túlerőt megállítani nem lehetett. Ennek láttán a légvédelmi ágyú és a Tigrisek is rövidesen Felső-Göd irányába távoztak, a főtéren is sietve szedték fel a lefektetett távbeszélő vezetéket. Az éj leple alatt a németek teljesen kiürítették a községet, és csak azok maradtak itt, akik vagy nem akartak, vagy értesítés hiányában nem tudtak a kiürítési parancsnak eleget tenni. December 9-én kora hajnalban a Vác térségében tartózkodó 25. gárdahadosztály előőrsei a mai barackosi rész felől megindultak Sződliget területére. Az utolsó német katona 8 órakor hagyta el a községet, a vasúti töltés mellett bukdácsolva Felső-Göd irányában tűnt el. Ekkor már a főtéren két T-34-es harckocsi őrködött. A Tinódi utcában is feltűnt egy T-34-es, nyomában egy csoport kucsmás szovjet katona, és Felső-Göd irányába haladtak, míg más egységeik a vasút mellett nyomultak előre. Később eltávozott németek Felső-Gödön rendezték soraikat, és mintegy 1 órás tűzpárbaj kezdődnagyobött. Szólt a Sztálin-orgona, de Sződliget házaiban nagyobb kár nem esett. Igaz, a lövedékek becsapódása nyomán több ház (Vértesi, Kholman, Nyitrai, Neer, Reichenberger, Oravecz családok házai) és a templom is megsérült. A főtéren egy német katona, az országúton, a Zsufa malom mellett Batha János és Szellősi Sándor honvédek, Oravecz bácsi és a leánya voltak a háború sződligeti áldozatai. Egy későbbi repülőtámadás következtében Hittner nevű polgár halt meg. A szovjet harcosok közül a község területén egy sem vesztette életét. Az itteni hadikórházban meghalt 8-10 szovjet katona halálos sebét más település területén szerezte. Őket később a váci szovjet katonai temetőben temették el. (Gyenes János Sződliget története c. helytörténeti gyűjtése alapján)
1944. december 11-én, mindössze 3 nappal a település szovjet elfoglalása után 7 fővel (Fehér Lajos, Tóth Géza, Dely Károly, Balogh Lajos, Lantai János, Marcievics József, Kiacs József) alakult meg a Magyar Kommunista Pártja (MKP). Néhány nappal később alakult a Szociáldemokrata Párt Rolland Béla vezetésével, (dr. Patay Dániel, Erdélyi Lajos, Barna István, Zimmermann Konrád, Merkner Gyula, Szigeti Károly) 1945 előtt a Kisgazdapártnak, a Magyar Élet Pártjának volt a községben szervezete. A Nyilaskeresztes Párt egy ügyvéd vezetésével és néhány taggal közvetlenül a háború befejezése előtt alakult meg, de tevékenységükről nem tudunk, az alapszervezet hamar megszűnt. A háború után az országos politikának megfelelően a demokratikus Magyarországért küzdött a településen a Kisgazda Párt, és működni kezdtek a szakszervezetek.
A tényleges irányítást - országos mintára, szovjet nyomásra - a Kommunista Párt szerezte meg. A Nemzeti Bizottság 1945. február 21-én alakult meg, vezetője Berevszky Géza, alelnöke Dinka Mihály, titkára Fehér László, jegyzője Pirus Görgy voltak. Tagjai: ifj. Floch Mihály, Zelinka István, Dinka Károly, Mészáros Károly, Balogh Lajos, Dely Károly, dr. Patay Dániel, Czimmermann Konrád.
Alapvető feladatuk az igazolások kiadása, a rendőrség megszervezése, a szeszgyár üzemeltetése, a telep irányítása volt. Az 1945. július 25-én megtartott ülés legfontosabb témája Sződliget-telep önálló községé válásának megfogalmazása volt. Javaslatukat a képviselő-testület elé terjesztették. 1946. január 13-án megtartott ülésén a Nemzeti Bizottság meghatározta a községházi ügyelet rendjét, amely keddi napokon ünnepnap esetén az előtte lévő nap 8-12 és 14-17 óráig tartott. Sződliget-telepen bíró is működött: Fischer Józsefné. Hivatalát 1950. október 1-ig látta el, ezután ugyanis a tanácsrendszer országos bevezetésével megszűnt jogköre.
A háború elvonulásával szinte egy időben megindult a tanítás a településen, először a plébánia épületében. "Az esperes úr kérésére összegyűjtöttük a gyerekeket, és a plébánia egyik szobájában kezdtem meg a tanítást 1945. január 27-én. Az orosz őr is csak azzal engedett át a téren, hogy megmondtam, megyek tanítani. A kollégák egy része - féltve a családját - Nyugatra ment, mi három-négy tanítóval kezdtük újra az oktatást, rövid átmeneti idő után az Öreg Iskolában." emlékezik vissza az egykori tanítónő, Fodor Margit néni.
A háborús újjáépítések közepette, az élet beindulására tett erőfeszítések mellett a különböző szervezetek és a lakosság egyöntetű óhaja volt, hogy a Szabadság téren Petőfi Sándor mellszobra kerüljön felállításra. A Petőfi-szobor elkészítésére Keller Jenő szobrászművészt kérték fel 1948-ban.
1949. december 19-én kelt az a BM-rendelet (5203-118-16/1949 I.8.sz.), mely elrendelte Sződliget község megalakítását, mégpedig szervezeti egység szerinti nagyközséggé. A község önállósulását 1950. március 13-án jelentették be, de visszamenőleges, január elsejei hatállyal. A dokumentumot Siftár József vezető jegyző írta alá. A Rákosi nevével fémjelzett kommunista diktatúra időszakának ünnepi koreográfiája szerint zajlott le a szovjet bevonulás ötödik évfordulójának megünneplése, mely egyben a község, mint önálló település első ünnepsége is volt.
Az első április 4-i ünnepség az önállóvá vált Sződligeten
Egy 1950-ben írt jelentés a következő módon számol be az eseményről:
A sződligeti állami általános iskola, óvoda és a csörögtelepi állami népiskola ünnepélyét április 3-án este 7 órakor tartotta a kultúrteremben. Megjelent a teremben 450-500 fő, sokan az ablakokra kapaszkodva nézték az előadást. Baranyai János igazgató köszöntötte a megjelenteket, az élmunkásokat és a község sztahanovista munkásnőjét Bardóczky Irént. Ezután az iskola Táncsics Mihály úttörőcsapatának díszgyűlése következett. Baranyai János ünnepi beszédében külön kiemelte, hogy felszabadulásunk tette lehetővé, hogy már 1945. január 18-án megindulhatott a tanítás. Az előadások után az iskola úttörő csapata a SZIT-tel lampionos fáklyás felvonulást rendezett a Szabadság térre. A csapat fegyelmezetten, mozgalmi indulókat énekelve vonult fel a másnapi felavatásra váró Petőfi szobor elé, ahol már égett az örömtűz. Az itt lezajló műsoros megemlékezésen mintegy 800 fő jelent meg."
A másnapi április 4-éről így ír a jelentés: 6 órakor 3 hangszórón át szólt a zenés ébresztő. Ünnepély előtt a község képviselő testülete ünnepi közgyűlésen a két legszebb utcának új nevet adott. A délelőtti ünnepségen beszédet tartott Dely Károly MDP titkár (Magyar Dolgozók Pártja - 1948-tól a Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt egyesülésével jött létre, megszűntetve ezzel a többpártrendszert) és Balogh Lajosné az MNDSZ elnöke. Lendér Gabriella SZIT tag szavalata után Tóth Géza MDP elnök mondott ünnepi beszédet. Ezután következett a szoboravatás.
0 Megjegyzések